Na hlavný obsah

Több millió gyerek küzdhet a túlélésért az árvizek súlytotta Pakisztánban

Az alultápláltság több mint 6 millió gyereket fenyegethet.

Több millió gyerek küzdhet a túlélésért az árvizek súlytotta Pakisztánban
Foto: TASR/AP

Több millió gyerek küzdhet a mindennapi túlélésért a tavalyi évben pusztító árvizek által sújtott Pakisztánban – hívta fel rá a figyelmet az ENSZ gyermekalapja, az UNICEF. Az alapítvány alelnöke szerint sok pakisztáni gyerek olyan területen él, ahol a hőmérséklet jelenleg gyakran süllyed nulla fok alá, a számukra ideiglenesen felállított lakóhelyeken pedig nem biztosított a fűtés, emellett, a komoly elemezési válság miatt sokuk van kitéve éhezésnek.

Az alelnök szerint a fiatal korban egész életére kihatással lévő alultápláltság jelenleg több, mint 6 millió gyereket fenyegethet és attól tart, az elkövetkező évben csak romlik majd a helyzet a közel-keleti országban. A tavalyi év júniusa és októbere között pusztító árvizek legalább 1700 ember halálát és hatalmas anyagi károkat okoztak, melyek összege a jelenlegi becslés alapján a 30 milliárd dollárt is elérhetik.

(tasr)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban