Na hlavný obsah

A bírósági épületek felújítására vonatkozó felhívást tett közzé a szaktárca

A bírósági épületek felújítására a helyreállítási terv forrásai használhatók fel.

Eduard Heger és Lívia Vašáková 2022. november 8-án.
Foto: TASR

Az igazságügyi minisztérium közvetlen felhívást tett közzé a bírósági épületek felújítására, amelyre a helyreállítási tervből lehet forrásokat felhasználni. A felújításra körülbelül 182 millió eurót szánnak – közölte szerdai sajtótájékoztatóján Eduard Heger (OĽaNO) ideiglenesen megbízott kormányfő, Viliam Karas ideiglenesen megbízott igazságügyi miniszter és Lívia Vašáková, a Kormányhivatal helyreállítási tervvel kapcsolatos részlegének vezérigazgatója.

Szerdán elindították a bírósági épületek felújításának első szakaszát, amelyre 4,4 millió eurót szánnak, és amely többek között a tervezetek előkészítését és a mérnöki tevékenységet foglalja magába. Erre épül majd a második fázis, a tervek megvalósítása.

„Ez 12 járásbíróságot érint az ország egész területén, két kerületi bíróságot Pozsonyban és Nyitrán, illetve a bazini Specializált Büntetőbíróság egy részét” – mondta a kormányfő. Később a kassai és a homonnai bíróság is sorra kerül.

Karas elmondta: a bíróságok felújítására a helyreállítási tervből főleg a bírósági térkép reformjának köszönhetően lehet forrásokat felhasználni.

A helyreállítási tervből körülbelül 250 millió eurót különítettek el a bíróságokra. „A további pénzeszközöket az IT-berendezésekre költjük” – jegyezte meg Vašáková. Hozzátette: ez az összeg sem tudja fedezni a bíróságok minden szükségletét.

„Éppen ezért a helyreállítási terv összeállításakor azt mérlegeltük, hogy mi az, ami ténylegesen megvalósítható abban az időszakban, amelyre a helyreállítási terv vonatkozik, vagyis 2026-ig“ – tette hozzá.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban