Na hlavný obsah

Továbbra sincs megegyezés a kormány és az orvosi szakszervezetek között

Csütörtökön folytatódnak a tárgyalások. Az egészségügyi miniszter kijelentette, ha november 30-ig nem lesz megállapodás, akkor előterjeszti a veszélyhelyzet kihírdetését.

Továbbra sincs megegyezés a kormány és az orvosi szakszervezetek között
Foto: TASR/Martin Baumann

Stabilizációs támogatást ajánl a kormány azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik nem hagyják ott a kórházakat – tájékoztatott a központi válságstáb szerdai ülését követően Eduard Heger (OĽANO) kormányfő és Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter (OĽANO-jelölt).

Az orvosok 10 ezer eurót kapnának, emellett a szakvizsgával rendelkező orvosok minden évért 1000 eurót, összességében maximum 30 ezer eurót. A többi egészségügyi alkalmazott 5000 euró támogatást kapna.

A kormányfő szerint egyelőre zátonyra futott az Orvos Szakszervezetek Szövetségével (LOZ) folytatott tárgyalás. Bejelentése szerint az orvosi szakszervezetekkel csütörtökön folytatódnak a tárgyalások.

Lengvarský kijelentette, ha november 30-ig, szerdáig nem lesz megállapodás, előterjeszti a kormánynak az egész országra vonatkozó veszélyhelyzet kihirdetését.

(tasr)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban