Na hlavný obsah

New York Times: hitelesek az orosz hadifoglyok kivégzéséről készült videók

A New York Times megerősítette az orosz hadifoglyok kivégzéséről készült videók hitelességét.

New York Times: hitelesek az orosz hadifoglyok kivégzéséről készült videók
Foto: TASR/AP

Ezeken 11, közvetlen közelről lelőtt orosz katona holtteste látható. A felvételek az ukrán közösségi médiaplatformokon tűntek fel és kezdetben az ukrán katonák hősiességének ünneplésére használták őket, később azonban Moszkva azzal vádolta meg Kijevet, hogy fegyvertelen orosz katonákat lőttek agyon, miközben az ukrán álláspont szerint az előzőleg fegyverletételt színlelő oroszok nyitottak tüzet először. „A harcképtelen katonák csoportos kivégzéséről érkező állításokat alaposan, teljeskörűen és hatékonyan ki kell vizsgálni” – nyilatkozta Marta Hurtado, az ENSZ emberi jogi irodájának szóvivője, majd hozzátette, hogy tudnak a videókról és vizsgálják őket. Az eset akkor történt, amikor az ukrán hadsereg november közepén visszafoglalta a Luhanszki területen lévő Makijivka falut, melynek során az orosz csapatok súlyos veszteségeket szenvedtek. A lap a videókat műholdfelvételekkel összevetve megerősítette, hogy a felvételeket a falu egyik tanyáján rögzítették. Azt viszont egyelőre nem lehet megerősíteni, hogy valóban kivégzés volt, vagy fegyverletételt színleltek a katonák. (hvg.hu)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban