Na hlavný obsah

Šipoš szerint az emberek azt szeretnék, ha a parlamenti képviselők az ország politikájával foglalkoznának

A parlamenti képviselők a szombati összevont választásokon nem arattak nagy sikereket.

Šipoš szerint az emberek azt szeretnék, ha a parlamenti képviselők az ország politikájával foglalkoznának
Foto: TASR/Jakub Kotian

Az ország állampolgárai azt szeretnék ha a parlamenti képviselők az egész országot érintő ügyekkel foglalkoznának – nyilatkozta Michal Šipoš az OĽaNO frakcióvezetője azok után, hogy több parlamenti képviselő, köztük ő sem ért el eredményt a megyei és önkormányzati választásokon. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a hétvégi választások sikertelensége nem csak az OĽANO képviselőit érinti.

Az ország parlamenti képviselői nézeteiktől függetlenül sikertelenül szerepeltek a hétvégi választásokon, ez pedig egyértelműen rámutat arra, hogy az emberek azt szeretnék, ha a képviselők inkább az ország ügyeivel foglalkoznának. Šipoš szerint ezzel nincs semmi baj, hiszen látszik, hogy mind az önkormányzati, mind a megyei választások esetében kisebb jelentőséggel bír a párthovatartozás, ahogy ezt a számos politikailag független nyertes is jelzi.

(tasr)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban