Na hlavný obsah

Női ökölvívó a ringben – Dudek Beátával Kuklis Katalin beszélget

Hol tart ma a női box megítélése?

Úgy, ahogy a szavazati jogukat, az ökölvíváshoz való jog elnyerését is ki kellett harcolniuk a nőknek. Az 1970-es években például az Egyesült Államokban sok női boxoló indított pert a nemi diszkrimináció ellen, illetve az ökölvívó engedély megszerzéséért az USA azon államaiban, ahol eddig még nem léphettek szorítóba.

A Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség 1994-ben nyilvánítja kétneművé az amatőr ökölvívást és 2012-ben, vagyis 10 évvel ezelőtt a londoni Nyári Olimpiai Játékokon rendeztek először női ökölvívó versenyeket a nyári olimpia történetében légsúly, könnyűsúly és középsúly kategóriában.

Hol tart a női ökölvívás ma? Milyen kihívásokkal kell szembenéznie nőként ebben sportágban? Kérdezem vendégemet, Dudek Beátát, aki kétszeres holland bajnok, 2020 és 2021 magyar bajnoka, aki nem mellesleg párkányi születésű, akivel a Vasas-Süllős Box Klubban beszélgetünk a Gedó György ökölvívó teremben, Budapesten.

A podcastból kiderül:

  • milyen szabályok vonatkoznak a női és férfi ökölvívókra,
  • a légsúly, könnyűsúly, középsúly kategóriák mit jelentenek a felkészülésben és a mindennapokban,
  • mi a különbség a profi és amatőr ökölvívó lét között,
  • törést okoz-e a karrierben a klubváltás,
  • milyen egy világbajnokságra felkészülni és részt venni,
  • hogy az ökölvívás „zsűrisport”,
  • hogy az adrenalin a magánéletben is kell.

Dudek Beáta ökölvívóval Kuklis Katalin beszélgetett a K&K-ban.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Podcast rovatban