Na hlavný obsah

Szemtől szemben / Zoči voči – avagy identitáskeresés a színpadon és azon is túl  

A Szemtől szemben / Zoči voči c. kétnyelvű színházi előadás szerző- és játszópárosával, Kilo Krisztinával és Derzsi Rékával, valamint a neves képzőművésszel, az előadás vizuális részéért felelős Németh Krisztiánnal beszélgettünk.  

Még május végén mutatták be a pozsonyi Astorka Korzo Színház A2 stúdiószínpadán a Szemtől szemben / Zoči voči című színházi előadást. A Kilo Krisztina és Derzsi Réka szerzőpáros által megálmodott és színpadra vitt előadás a két-, de inkább többnyelvű mondott szövegen kívül dokumentarista és mozgásszínházi elemeket is tartalmaz.

A Kilo-Derzsi alkotópáros saját és nagyszüleik történetéből szőtt egyfajta asszociatív lírai-, illetve etüdfolyamot az identitáskeresés, a nőiség megélése, a kisebbségi lét és maga a színházi létezés témakörében. Közvetlenül a főpróba után készült stúdióinterjúnk – Kilo Krisztina és Derzsi Réka színművészen kívül elfogadta meghívásunkat Németh Krisztián képzőművész is, aki az előadás vizuális részéért felel.

Elsőként Derzsi Réka színművésznőt kértük meg arra, szóljon pár szót arról, hogyan és mikor talált egymásra az előadás alkotógárdája. Az interjút Jakubecz László készítette.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Kultúra | Tudomány rovatban