Na hlavný obsah

Jelentősen csökken a munkanélküliek aránya Szlovákiában

Annak ellenére, hogy a világjárvány még mindig nem ért véget, a szomszédos Ukrajnában pedig háború zajlik, fellendülni látszik a munkaerőpiac.

Jelentősen csökken a munkanélküliek aránya Szlovákiában
Milan Krajniak a 2022. április 20-án tartott sajtótájékoztatóján. Foto: TASR

Tavaly márciusban, ami tulajdonképpen a világjárvány egyik csúcspontja volt Szlovákiában, a munkanélküliség 8 százalék felett tetőzött. Ez a szám idén márciusban alig haladta meg a 6,5 százalékot.

 „Ebben a különösen nehéz helyzetben a családok számára az a legnagyobb segítség, ha a családfenntartónak sikerül megtartania az állását. Azok esetében pedig, akik a közelmúltban elveszítették a pozíciójukat, az a leghatékonyabb hozzájárulás, ha lehetőséget biztosítunk nekik, hogy minél előbb újra elhelyezkedhessenek. Örömünkre szolgál, hogy ezt a cél idén tavasszal sikerült is teljesíteni, ugyanis ha az elmúlt időszakot vesszük, hónapról hónapra egyre csökken a munkanélküliség mértéke az országban”

– jelentette ki Milan Krajniak munkaügyi miniszter.

A munkaügyi miniszter arra is rámutatott, hogy míg az elmúlt néhány évben egészen áprilisig nem mutatott jelentős csökkenést a munkanélküliek aránya, addig idén már márciusban megindult a pozitív trend. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a márciusban 5 000 családfőnek sikerült új állást találnia.

Ez azt mutatja, hogy a szomszédban zajló háború sem befolyásolta drasztikus mértékben a munkanélküliség csökkenését. Krajniak rámutatott, hogy tulajdonképpen az ország minden régiójában egyre alacsonyabb az állástalanok száma. Külön kiemelte, hogy még azokban a járásokban is biztató a helyzet, ahol korábban gondot okozott az elhelyezkedés a munkaerőpiacon. A legtöbb szabad állást a főváros környékén kínálják, a legkevesebbet pedig Kassán.

Karol Zimmer, a Munka-, Szociális és Családügyi Központ vezérigazgatójának beszámolója szerint a 25 évnél fiatalabb állástalanok száma hosszú ideje nem volt ilyen alacsony.

Zimmer egy másik fontos tényezőt is kiemelt, ugyanis a tömeges elbocsátások tekintetében 2019 óta nem sikerült ilyen pozitív adatokat produkálni.

Márciusban 13 657 szlovák állampolgárnak mellett 1 872 ukrán menekültnek is sikerült állást vállalnia, így összesen több mint 4 500 menekültnek sikerült elhelyezkednie Szlovákiában. Mivel azonban az ukrán fővárosban, Kijevben és annak környékén stabilizálódni látszik a helyzet, így a munkaügyi tárcának 400 olyan ukrán munkavállalóról van tudomása, akik már beadták a felmondásukat és visszatértek a hazájukba. Ez tulajdonképpen annyit jelent, hogy a 347 000 ukrán érkező egy része már nem tartózkodik Szlovákiában.

Krajniak maga is egyetértett Zimmerrel abban, hogy a tömeges elbocsátások csökkenését jelző mutató rendkívül fontos, és örömre ad okot, hiszen arra enged következtetni, hogy a munkaerőpiac annak ellenére kezd visszatérni a krízishelyzet előtti állapotba, hogy továbbra sem ért véget a világjárvány, a szomszédban pedig háború zajlik. A javulás várhatóan nem lesz ugrásszerű, hiszen őszre újabb covid-hullám érkezhet, amelynek következtében ismét megtorpanhat a gazdaság növekedése, a javuló trend azonban bizonyára megmarad.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban