Na hlavný obsah

Új tantermeket alakíthatnak ki az óvodák és iskolák

Az Ukrajnából érkező diákok miatt az oktatásügyi minisztérium lehetővé teszi új tantermek kialakítását. A minisztérium egy millió eurót különít el erre a célra.

Új tantermeket alakíthatnak ki az óvodák és iskolák
Foto: TASR

Új tantermek kialakításának támogatásáról döntött az oktatásügyi minisztérium, tekintettel az Ukrajnából érkező tanulókra. Az új oktatási helyiségek kialakítása elsősorban az óvodákban szükséges. A minisztérium ebben a Közegészségügyi Hivatal segítségét is kérte.

„A városok és falvak a regionális közegészségügyi hivataloktól kérvényezhetik az óvodák kapacitásának növelését 10 százalékkal. A közegészségügyi hivatal a regionális hivataloknak egyúttal azt tanácsolja, hogy az ukrajnai óvodások elhelyezésére más létesítményeket is használjanak ki, például szabadidőközpontokat vagy művészeti alapiskolákat“

– közölte Branislav Gröhling (SaS), oktatásügyi miniszter.

Az óvodák kapacitásának problémája nem új keletű. Az oktatásügyi miniszter szerint a befogadóképesség növelése a települések kötelessége, a finanszírozásért viszont az állam felel. 

„Amennyiben szükséges az új tantermek kialakítását anyagilag támogatni, készek vagyunk tízezer eurót biztosítani az egyes óvodáknak. Ezt felhasználhatják a berendezésre, de más taneszközökre is“

– mondta Gröhling.

Egyelőre a minisztérium egy millió eurót különített el erre a célra, ami 100 új tanterem kialakítását teheti lehetővé. A továbbiakban a minisztérium a helyzettől függően fog eljárni. Az óvodák építésének támogatása a helyreállítási tervben is szerepel, eszerint több mint 100 millió eurót szánnak új óvodák építésére és a meglévő óvodák bővítésére.

A lex Ukrajna értelmében ukrajnai pedagógusok alkalmazása is lehetővé válik. Eddig a büntetlen előélet bizonyítása jelentette a problémát, ez viszont kiváltható becsületbeli nyilatkozattal és pszichológus véleményével. A pszichológusi vélemény díját az adott intézményre számlázzák, de a későbbiekben az oktatásügyi minisztérium téríti ezt.

Gröhling szerint a már iskolába beíratott ukrajnai tanulók száma a néhányszorosára nőtt. Úgy becsüli, ezrekről lehet szó, a pontos számokat jövő héten közlik.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban