Na hlavný obsah

Felmondott a Transindex teljes szerkesztősége

Huszonhárom évnyi működés után felállt az erdélyi Transindex teljes szerkesztő csapata.

A szerkesztők közleménye szerint az erdélyi magyar politikai ellenszél növekedése és ezzel a szólásszabadságért folytatott küzdelem, a médiatér beszűkülése ellehetetlenítette a szerkesztők munkáját.

A romániai magyar médiafelületek közül a Transindexet tartották az egyik utolsó politikailag független portálnak. Korábban csak ez a portál közölte le a romániai magyar lapok közül azt a petíciót, amelyet erdélyi magyar értelmiségiek a közelgő magyarországi választások kapcsán tettek közzé.

A portál tavaly novemberben támogatói kampányt indított, mert a szerkesztők úgy látták, hogy veszélybe került annak működése. Már akkor úgy látták, hogy a hírportál fenntartása az olvasók támogatás nélkül nem lehetséges. A többségi tulajdonos végül a lap eladása mellett döntött. A lap további sorsa a szerkesztőség számára még nem ismert.

„Tovább már nem tudjuk a legjobb szakmai tudásunk szerint ellátni azt a feladatot, ami a mindenkori szabad sajtó feladata lenne. Az indulás óta sokszor változott a csapat és sok mindenben változott a Transindex is, de abban biztosan nem, hogy most is ugyanazon értékek mellett tartjuk fontosnak kiállni, mint egykor, és hogy most sem vagyunk hajlandóak semmilyen politikai erő elvárásai szerint végezni az újságírói munkánkat”

– áll a szerkesztőség közleményében.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban