Na hlavný obsah

Messze nem egyformák a határon túli magyarok

„Állítsuk a gyűlölet szervezettségével szembe a szervezett szeretet seregét.”

Messze nem egyformák a határon túli magyarok

Ezzel a Márton Áron idézettel vezetik be aláírói azt a petíciót, melyet erdélyi és partiumi értelmiségiek írtak alá s melynek célja, hogy megmutassa a határon túli magyarság politikai sokszínűségét a közelgő magyarországi választásokkal kapcsolatban.

Az aláíróknak fontos az is, hogy „biztosítva legyen a külhoni szavazás átláthatósága, ellenőrizhetősége. Ez minden erdélyi magyarnak közös érdeke, azoknak is, akik nem szavaznak, hiszen mindannyiunkra ráég a bélyeg” – mármint a csalás, a szavazatvásárlás, a megvehetőség bélyege. A rendszer ellenőrizhetetlensége már most is fennáll, hiszen Romániában egy harmadik fél – alapítványok és civil szervezetek – is begyűjtheti, mintegy közvetítheti a leadott szavazatokat – állítja Magyari Nándor László, a petíciót jegyzők egyike.

A romániai magyar közösség több mint egymilliós, az aláírók pedig majd félezren vannak, de elmondásuk szerint nem a mennyiség volt számukra a fontos. Petíciójuk ha nehezen is, de vitát gerjesztett az ottani magyar közösségben, foglalkozott vele a romániai magyar sajtó, de felfigyelt rá a román sajtó is, árnyalva ezzel a romániai magyarságról elterjedt képet. Ugyanez történt reményeik szerint Magyarországon is.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban