Budapest azt javasolja, hogy az uniós tagállamok egyenként kössenek kétoldalú hitelmegállapodásokat az ukrán kormánnyal.
A tiltakozók december 8-án országos ülősztrájkot tartanak, december 9-én pedig az MTVA épülete elé vonulnak.
Ez a zavartalan orosz kőolajszállítás és a százhalombattai finomító folyamatos működésének függvénye.
Hetvenhárom ország tartózkodott, tizennégy nemmel szavazott.
Az ADOM Diákmozgalom és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete által meghirderdetett rendezvényen több, a közéletben és kultúrában tevékenykedő személy is felszólalt.
Késsel támadt diáktársára egy Budapesti, első kerületi középiskola 18 éves tanulója.
Azóta a főváros egyes részein nincs szemétszállítás.
Méltó bért, szabad oktatást követeltek.
A demonstrációhoz 14 civil szervezet is csatlkozott.
A demonstráció szervezői azt szeretnék, hogy a kormány megoldást találjon a tanárhiányra