Beszámoló a rozsnyói pedagógustalálkozóról.
Kedden dönthetnek két tárcavezető menesztésére vonatkozó javaslatáról.
A Markíza által készített felmérés alapján leendő államfőt Zuzana Čaputová jelenleg renáló köztársasági elnök és Robert Fico követi a második és harmadik helyen.
A 2019 óta a nyilvánosság elől elzárt területet korábban mintegy 40 ezren látogatták a nyári szezonban.
A politikai pártok idén közel 14,3 millió eurót kapnak a tavalyi parlamenti választások eredményeiért.
„Ukrajna nem akar Moszkva vazallusa lenni, hanem szuverén és demokratikus államként, szabadon akar dönteni a jövőjéről” – írta a közösségi oldalán Zuzana Čaputová leköszönő köztársasági elnök, aki tegnap búcsúlátogatást tett Kijevben.
Június 6-ig léphetnek vissza az EP-választástól a jelöltek, a szavazás június 8-án, szombaton lesz – tájékoztatott a belügyminisztérium sajtóosztálya.
Pénteken befejeződött a kulturális miniszter leváltására összehívott rendkívüli parlamenti ülés.
Az ellenzék szerint Šimkovičová a kijelentéseivel és lépéseivel aránytalanul beavatkozik a kulturális szabadságba.
Az idei év első négy hónapjában 338 ukrán férfit vettek őrizetbe a szlovák határőrök.