A hét végéig visszakapcsolják a hálózatra Szlovéniában a Krskói Atomerőművet, amelyet szivárgás miatt október 5-én állítottak le - közölte a létesítmény üzemeltetője.
Benjamin Netanjahu lehetségesnek tart egy megállapodás a Hamász és más terrorszervezetek által a Gázai övezetben fogva tartott több száz túsz szabadon bocsátásáról.
Szymon Hołowniát, a négy parlamenti frakcióból álló tömb jelöltjét, a Lengyelország 2050 nevű párt vezetőjét választotta meg házelnöknek a lengyel parlament alsóháza, a szejm hétfői alakuló ülésén.
Három héten belül harmadszorra támadott szíriai helyszíneket az Egyesült Államok tegnap. A csapásokat maga Joe Biden amerikai elnök rendelte el két, Iránhoz köthető kelet-szíriai objektum ellen - a Pentagon szerint válaszul a Szíriában és Irakban állomásozó amerikai csapatok elleni támadássorozatra, közölte a Deutsche Welle.
Nem fogadta el a magyarországi kulturális és innovációs miniszter Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház vezérigazgatójának azonnali felmondását, a vizsgálat végéig a Nemzeti Színház élén marad.
David Cameron az Egyesült Királyság volt miniszterelnöke lesz az ország új külügyminisztere.
A Handelsblatt német napilap szerint a Volkswagen csökkentheti adminisztratív állásainak számát. A német székhelyű autógyártó vállalat júniusban tette közzé költségcsökkentési programját, mellyen 2026-ig 10 milliárd eurós költségcsökkentést szeretnének elérni.
Tudósok azzal az ötlettel álltak elő, hogy nyelvtörők alkalmazásával becsülnék meg a sofőrök véralkoholszintjét.
A Gázai övezetben található Kuds kórháznak az al-Sifa kórházhoz hasonlóan fel kellett függeszteni műküdését az üzemanyag- és áramhiány miatt - állítják palesztin hírforrások.
A finn határőrség megerősítette az információt mi szerint nem engedélyezik az országba azok belépését, akik Oroszországból kerékpárral, okmányok nélkül érkeznek.