Na hlavný obsah

Legnagyobb segélyszállítmány érkezett a Gázai övezetbe

322 segélyszállító autó érkezett a háborús övezetbe.

Legnagyobb segélyszállítmány érkezett a Gázai övezetbe
Foto: TASR/AP/Mahmoud Essa

Az izraeli-gázai háború tavaly október hetedikei kirobbanása óta nem érkezett annyi segélyszállítmány a Gázai övezetbe egy nap alatt, mint vasárnap.

Az izraeli hatóságok összesen 322 segélyszállító autó érkezéséről számoltak be, melyek közül 200 élelmiszert szállított, Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke azonban korábban úgy nyilatkozott, hogy az övezetben legalább napi 500 segélyszállítmányra lenne szükség.

Mindez azt követően történt, hogy számos nyugati vezető többszörös felhívást intézett Izraelhez, hogy hagyjon fel a civileknek szánt segélycsomagok blokkolásával.

Fél év háború után az övezet hatalmas élelmiszerhiánnyal néz szembe, az enklávé északi részén már nagymértékű éhezésről beszélnek, emellett pedig felmerült annak gyanúja, hogy Izrael az éheztetést háborús eszközként használja.

Az élelmezési helyzetet tovább rontotta, hogy a World Central Kitchen nemzetközi szervezet múlt héten felfüggesztette működését azt követően, hogy egy izraeli légicsapás több európai önkéntesével végzett.

(ctk)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban