Na hlavný obsah

A Nippon Steel a szakminiszterekkel való találkozás után sem nyilatkozott a kassai acélgyárral kapcsolatos terveiről

A japán székhelyű Nippon Steel illetékesei Denisa Saková (Hlas-SD) gazdasági- és Tomáš Taraba (SNS-jelölt) környezetvédelmi miniszterrel való találkozójuk után sem nyilatkoztak a kassai acélgyárral kapcsolatos terveikről.

A Nippon Steel a szakminiszterekkel való találkozás után sem nyilatkozott a kassai acélgyárral kapcsolatos terveiről
Foto: TASR/Roman Hanc

A gazdasági minisztérium szerint a US Steel megvásárlására nem kerül majd sor a harmadik negyedév előtt. A minisztérium közleménye szerint fontos lenne, hogy a vásárláshoz vezető konstruktív tárgyalások mielőbb elkezdődjenek. A két tárcavezető korábban Japánba utazott, hogy az acélgyártó illetékeseivel tárgyalhasson.

A Denník E információi szerint a kormány 300 millió euró átcsoportosítására készül, hogy a környezetszennyezés csökkentése érdekében elektromos kemencéket építsen be a kassai üzembe.

A Nippon Steel még a tavalyi év végén jelentette be a US Steel, közel 15 milliárd dollár értékű megvásárlásával kapcsolatos terveit, az amerikai szakszervezetek ugyanakkor ellenzik a döntést, így a tárgyalások továbbra is folynak

(denník)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban