Na hlavný obsah

A lelassulás luxusa – nők karácsonya 100 éve és most

A nő arcaiban havonta egyszer a perbetei származású Tóth Erzsébet Fanni a bécsi Sigmund Freud Egyetem tanára, a Nemzetközi kapcsolatokért felelős dékánhelyettese, a Femspace női szervezet alapítója mesél nekünk és együtt beszélgetünk olyan témákról, amelyek bennünket érintenek.

Ezúttal a múltba kalauzoljuk el a hallgatókat. Egészen pontosan 100 évet ugrunk az időben. Számít az, hogy kinek nehezebb? A mai korban élő nőnek, akit körbevesznek a kütyük, éjjel is elérhető, helyt kell állnia  a munkahelyén és otthon is, vagy pedig annak a nőnek, akinek 100 évvel ezelőtt más szempontból, de ugyanúgy a hétköznap nehézségeivel szembe kellett néznie? A lényeg talán az, hogy felfedezzünk, beszélgessünk, rávílágítsunk dolgokra, de semmiképpen sincs értelme azon versengeni, hogy kinek volt nehezebb. Hogyan készültek a nők 100 évvel ezelőtt, 1923-ban a karácsonyra akár Perbetén, Légen vagy bármelyik másik településen, és hogyan ma?

A következőkről is hallhatnak:

  • Van a generációk között versengés? Kinek volt nehezebb, kinek könnyebb?
  • Mi határozta meg a karácsonyvárást, a hétköznapokat 100 évvel ezelőtt?
  • Miért kezdjük előbb ma a hangolódást és hogy volt ez 1923-ban? Hol van ma a fókuszunk?
  • A régi már nem a miénk, a régihez még nem tudunk kapcsolódni?
  • Párhuzamok 100 éve és ma
  • A szlovákiai magyar nők helyzete – mi a mi valóságunk?
  • Nem vagy elég?
  • Mit kellene ma megtanulnunk?
  • Milyen karácsonyt képzelünk magunknak?
  • Milyen mintát adunk tovább?
  • A lelassulás luxusa
  • Milyen feladatokkal, teendőkkel néznek szembe a nők ma?
  • Érzések elnyomása helyett mit tehetünk?

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Podcast rovatban