Na hlavný obsah

Zelenszkij is részt vesz a G7-ek virtuális csúcstalálkozóján

Vologyimir Zelenszkij ukrán elnök ma csatlakozik a G7-ek vezetőinek virtuális csúcstalálkozójához - jelentette be ma Japán, amely jelenleg a világ gazdaságilag legfejlettebb országait tömörítő csoport elnöke.

Zelenszkij is részt vesz a G7-ek virtuális csúcstalálkozóján
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Athénban, 2023. augusztus 21-én. Foto: SITA/AP

A japán kormány szóvivője azt mondta újságíróknak, hogy Fumio Kishida japán miniszterelnök „lesz a házigazdája a G7-ek csúcstalálkozójának”. A videókonferencia első részéhez az ukrán elnök is csatlakozik – tette hozzá.

Bejelentése alig néhány órával azután érkezett, hogy Zelenszkij az utolsó pillanatban váratlanul lemondta az Egyesült Államok Szenátusában tervezett online megjelenését, ahol a szenátorokat kellett volna tájékoztatnia a jelenlegi ukrajnai helyzetről, és felkérni őket, hogy hagyják jóvá az újabb kiterjedt katonai és pénzügyi támogatást Ukrajnának.

Az AFP emlékeztet arra, hogy a szenátusban a republikánusok ahhoz kötötték az Ukrajnának nyújtandó további pénzügyi segélyek támogatását, hogy a demokrata többség elfogadja a bevándorlási törvények és az Egyesült Államok határvédelmének szigorítását, amit a demokraták elutasítanak. A több mint 60 milliárd dollár értékű ukrajnai segélycsomagról ma (szerdán) kellene szavaznia a szenátusnak.

(tasr)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban