Na hlavný obsah

Pellegrini a ZMOS képviselőivel tárgyalt

Az önkormányzatiság különösen fontos az állam számára, mondta Peter Pellegrini miután a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának képviselőivel tárgyalt. A házelnök többek között az uniós források lehívásában akar segítséget nyújtani.

Pellegrini a ZMOS képviselőivel tárgyalt
Peter Pellegrini Foto: SITA

Peter Pellegrini a találkozót követően hangsúlyozta, hogy az önkormányzatok biztosítják az állampolgárokat segítő szolgáltatások 75 százalékát, éppen ezért fontos, hogy stabil partneri viszonyt ápoljanak.

„Örülünk, hogy nem csak formális partnerek vagyunk“ – fogalmazott Jozef Božik, a ZMOS, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának elnöke, aki nagyra értékelte Pellegrini ígéretét, miszerint a regionális szülészeteket nem fenyegeti a bezárás veszélye.

Božik elmondta, a megbeszélés fő témája az uniós források és az óvodák finanszírozása volt. Egyúttal emlékeztetett, hogy növelni kell az önkormányzatok finanszírozását. Ahhoz, hogy a települések eltudják látni feladataikat, a ZMOS számításai szerint összesen nagyjából fél milliárd euróra lenne szükség.

Pellegrini szerint az önkormányzatok finanszírozása „top prioritás” a kormány számára, amelyre mihamarabb megoldást szeretnének találni, akárcsak a szociális gondozás anyagi kérdéseire.

(tasr, ta3)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban