Na hlavný obsah

Fico valószínűleg november 24-én látogat Csehországba

Robert Fico miniszterelnök valószínűleg november 24-én tesz hivatalos látogatást Csehországban - mondta tegnap Prágában Juraj Blanár külügyminiszter.

Fico valószínűleg november 24-én látogat Csehországba
Robert Fico Foto: SITA

Fico kétoldalú tárgyalást folytatna Prágában, azaz Petr Fiala miniszterelnökön kívül találkozna az összes legfőbb közjogi méltósággal. Blanár tegnap indult első hivatalos külföldi útjára. Közölte, hogy a következő, csütörtöki látogatás miniszteri szintű lesz, a belügyminiszter, majd a védelmi miniszter készül Csehországba.

„Csehország nagyon fontos partnere Szlovákiának. Fejleszteni akarjuk a kapcsolatokat, ahogyan eddig is tettük. Meggyőződésem, hogy sok közös ügyünk van“ – mondta Blanár. A külügyminiszter tájékoztatása szerint Fico levelet írt a cseh miniszterelnöknek, amelyben hangsúlyozta, hogy a visegrádi négyek egyedülálló szerveződés, és azt kérte, újítsák fel a V4-ek tevékenységét.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban