Na hlavný obsah

Júliustól szeptemberig alacsonyabb volt a halálesetek száma, mint egy éve

Szlovákiában a harmadik negyedévben, júliustól szeptemberig csaknem 12 300 ember halt meg, ami közel 12 százalékkal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt, ugyanakkor közel 3 százalékkal kevesebb, mint a világjárvány kitörését megelőző ötéves átlag. Ez derül ki a Szlovák Statisztikai Hivatal csütörtökön közzétett előzetes adataiból.

Júliustól szeptemberig alacsonyabb volt a halálesetek száma, mint egy éve
Foto: Pixabay

„Ezt a világjárvány visszahúzódása mellett elsősorban a keringési rendszer megbetegedéseinek alacsonyabb száma befolyásolja“ – mondta Zuzana Podmanická, a hivatal népességstatisztikai osztályának igazgatója.

A halálozások legnagyobb csoportját a 65 év felettiek alkották. A halálozási arány a pozsonyi és az eperjesi régióban volt a legalacsonyabb, a legrosszabb helyzet a Nyitrai és a Besztercebányai kerületben volt.

A keringési rendszer megbetegedései után a második leggyakoribb halálok a rák, amelynek aránya a harmadik egymást követő negyedévben enyhén nőtt. A harmadik helyen a légzőszervi betegségek szerepelnek.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban