Na hlavný obsah

Szokáskereszténység és klerikalizmus helyett: megújulásra szólít fel Ferenc pápa

Reformok előtt áll a keresztény egyház.

Szokáskereszténység és klerikalizmus helyett: megújulásra szólít fel Ferenc pápa
Ferenc pápa Foto: TASR/AP

Történelmi szinódus zajlik a Vatikánban: az egyházi vezetők összejövetelére nőket és laikusokat is meghívtak, akik közül többeket szavazati joggal is felruháztak: így lényegében nem felkent személyek, köztük nők is hatással lehetnek arra, hogy merre tartson a keresztény egyház. A három héten át, zárt ajtók mögött zajló tanácskozás akár mérföldkő is lehet az egyház életében.

Rendhagyóságát az is jelzi, hogy Ferenc pápa kezdeményezésére a világegyház egyik legjelentősebb tanácsadó testülete nevéből idén maga a „püspöki” jelző is kikerült. A Szentatya az esemény megnyitóján befogadást és alázatot szorgalmazott.

Hangsúlyozta: a szinódus nem egyházi parlamentként működik, és célja nem az, hogy reformtervet dolgozzon ki, ezért nincsen szüksége „stratégiákra, politikai számításokra vagy ideológiai csatározásra”„Azért vagyunk itt, hogy együtt haladjunk” – hangoztatta. 

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Nappali rovatban