Na hlavný obsah

A rendőrség vizsgálja a pozsonyhidegkúti incidenst

A rendőrség az éjszaka Pozsony Dúbravka városrészében történt incidenst vizsgálja, amelynek következtében egy ember meghalt, négy másik pedig megsérült. Több rendőrautó és rendőr jelenleg is a helyszínen tartózkodik, vizsgálják a körülményeket és azt, hogy mi vezetett az incidenshez.

A rendőrség vizsgálja a pozsonyhidegkúti incidenst
Rendőrségi helyszínelés a pozsonyhidegkúti (Dúbravka) lövöldözés helyszínén. Foto: SITA

Michal Szeiff, a Pozsonyi Regionális Rendőr-főkapitányság szóvivője arról tájékoztatott, hogy nem sokkal hajnali 1.00 óra előtt több telefonos bejelentés alapján járőröket küldtek ki a Fedáková utcába. Az egyik lakásban robbanás történt, majd ezt követően lövöldözést lehetett hallani.

„Amint az eljárási helyzet lehetővé teszi, további információkkal fogunk szolgálni az üggyel kapcsolatban“ – zárta Szeiff. A sérültek közül ketten a pozsonyi egyetemi kórházban (UNB) maradtak, míg a harmadik sebesültet miután ellátták hazaengedték, mondta Eva Kliská, a kórház szóvivője.

Hozzáfűzte, hogy mindkét pécienst műteni kellett, állapotuk nem életveszélyes, az intenzív osztályon az egészségügyi személyzet folyamatos megfigyelése alatt állnak.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban