Na hlavný obsah

A PS-el és a Smerrel is hajlandó lenne koalícióra lépni a Hlas

A Hlas sem a Smerrel, sem a Progresívne Slovenskoval nem zárja ki a koalícióra lépést - erősítette meg Peter Pellegrini pártelnök a Markíza televízió Na telo című műsorában, hozzátéve, hogy teljesen tisztában van azzal mennyire sorsdöntő helyzetben lehet pártja a választások során.

A PS-el és a Smerrel is hajlandó lenne koalícióra lépni a Hlas
Peter Pellegrini. Foto: SITA

Kiemelte, hogy bármelyik párttal is dolgoznának együtt, mindezt komoly megbeszéléseknek kell megelőzniük, nem szeretne ugyanis csak azért koalícióra lépni, hogy szavaival élve, „kijöjjenek a számok“.

A műsor másik vendége, a Progressívne Slovenskot vezető Michal Šimečka arra a kérdésre, hogy hajlandó lenne-e Pellegrininek adni a miniszterelnöki posztot, azt válaszolta, hogy az ország történelmében eddig mindig a nagyobb támogatottsággal rendelkező párt kapta ezt a tisztséget, ezen pedig szerinte nem is kellene változtatni.

Ezzel szemben azonban Pellegrini azt mondta, nehezen tudná elképzelni, hogy Šimečka vezesse a kormányt, szerinte ugyanis nem rendelkezik kellő tapasztalattal, a PS elnöke azonban felhívta a figyelmet arra, hogy korábban nem a választópolgárok döntése alapján, hanem Robert Ficonak köszönhetően vált miniszterelnökké vitapartnere.

Peter Pellegrini úgy nyilatkozott, jelenleg ugyan nem fontolgatja, hogy induljon a köztársasági elnöki választásokon, de nem zárja ki ennek lehetőségét. A szociálliberális párt elnöke szerint, amennyiben a PS nyerné a választást, nem váltanák le Maroš Žilinka főügyészt mandátumának lejárata előtt, Pellegrini nem adott konkrét választ a kérdésre, ugyanakkor kiemelte, szerinte jelentős reformra van szüksége Szlovákia büntetőjogi intézményeinek, melyek uták kérdés, hogy az ügyészség a jelenlegi formában maradna-e.

Šimečka végezetül kiemelte, hogy pártjuk mind a Smerrel, mind az általa fasisztának nevezett pártokkal kizárja az együttműködést.

(denník)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban