Na hlavný obsah

Medvegyev: Tartós konfliktussá alakulhat az orosz-ukrán háború

Az orosz hadsereg ukrajnai megszállásával kirobbant háború akár tartós konfliktussá is átalakulhat, több évtizedre hosszabbítva a Nyugat és Oroszország konfliktusát - véli Dmitrij Medvegyev volt orosz állam- és kormányfő, az Orosz Biztonsági Tanács jelenlegi alelnöke.

Dmitrij Medvegyev
Foto: TASR

A Rosszijszkaja Gazeta orosz napilapnak adott interjújában Dmitrij Medvegyev úgy fogalmazott az Oroszország és Nyugat közötti konfliktus a jelenlegi helyzetben sokkal jobban kiéleződik majd, mint az 1962-es kubai rakétaválság során és bár korábban úgy gondolta, akár atomháborúvá is alakulhat a konfliktus, ezt most nem látja valószínűnek.

A volt volt orosz állam- és kormányfő kitért céljukra, miszerint meg akarják szüntetni az Ukrajna esetleges NATO-tagságával összefüggő fenyegetést, ezzel összefüggésben pedig azt mondta, mivel a katonai szövetségnek nem lehet tagja olyan ország, amely konfliktusban áll földrajzi szomszédjával, ezért a lehető leghosszabb ideig húzzák majd a háborút.

Elemezők szerint Medvegyev ilyen jellegű kijelentései kizárólag arra irányulnak, hogy eltántorítsák a nyugati országokat attól, hogy segítséget nyújtsanak Ukrajnának.

(ČTK)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban