Na hlavný obsah

Horníková: Az iskolaigazgatóknak csökkenteniük kell néhány tanár óraszámát

Az iskolaigazgatóknak csökkenteniük kell néhány tanár munkaidejét. Ennek oka az lesz, hogy szeptembertől a parlament május 15-i, keddi döntése értelmében bevezetik a harmadik kötelező testnevelés órát az alapiskolákban.

Eva Horníková
Foto: http://zzss.education

Eva Horníková, a Szlovákiai Alapiskolák Szövetségének (ZZŠS) elnöke, a pozsonyi Károlyfalui úti Alapiskola igazgatója a TASR hírügynökségnek elmondta, hogy iskolájukban a törvénymódosítás az idegennyelv-tanárokat érinti majd, akik a plusz testnevelésórából kifolyólag nem dolgoznak majd a heti maximális óraszámban, ami 23 tanítási órát jelent.

„Ha valahol hozzáteszek egy rendelkezésre álló órát – testnevelésre -, akkor azt valahonnan el kell vennem. Ha elveszem, akkor csökkentem a tanár munkavégzési idejét, mert így nem teljesíti az állam megkövetelte közvetlen oktatás-nevelési óraszámot“ – magyarázta Horníková.

Szerinte mindez azt jelenti, hogy egyes pedagógusok havi bruttó fizetéséből kénytelenek lesznek lekanyarítani.

Horníková a testnevelést oktató tanárok hiányára is rámutatott.

„A gyakorlatban ez azt jelenti majd, hogy például a 6. osztályban – kiterjesztett idegennyelv-oktatásra fókuszáló iskolánkban – a diákok heti 2 német órájából 1-et elveszek, és hozzáadok plusz 1 testnevelés órát, az immáron harmadikat”.

Eva Horníková mindemellett a tornatermek befogadóképességével kapcsolatos problémákra is felhívta a figyelmet.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban