Na hlavný obsah

Forró Krisztián: Az egyedüli elfogadható eredmény a bejutás, minden más kudarc

A TA3 hírtelevízió A nap témája (Téma dňa) c. politikai vitaműsorának vendége volt május 2-án, kedden este Forró Krisztián, a Szövetség országos elnöke.

Foto: SITA

A magyar politikus az évtizedek óta elhanyagolt régiókkal való foglalkozásra, illetve a környezetvédelem kérdéseire helyezte a hangsúlyt.

Forró Krisztián kiemelte, szerinte ezek azok a témák, amelyek miatt nyugtalanságról lehet beszélni.

A közvéleménykutatási adatokkal kapcsolatban a Szövetség elnöke megjegyezte, azok legutóbb, a megyei és települési önkormányzati választásokkor is lényegesen alulmérték a Szövetséget, holott végül éppen a magyar párt szerezte a legtöbb megyei képviselőt.

Forró eloszlatta a Magyar Fórummal való tárgyalások sikertelenségével kapcsolatos feltevéseket.

Kitért a Gyimesi György jelöltsége körüli turbulenciákra is, hangsúlyozva, hogy a párt legutóbbi elnökségi ülésén több olyan alternatíva hangzott el az MKP platform részéről, amely lehetővé tenné, hogy az OĽaNO frakciójából kilépett Gyimesi György helyet kaphasson a listán. A Pátria Rádió információi szerint Gyimesi a 150. helyet kapná.

Forró Krisztián kijelentette, az előrehozott választásokon egyedüli elfogadható eredmény az lesz, ha a párt parlamenti képviselethez jut. Minden más sikertelenségnek számít majd.

(TA3, ma7, Pátria Rádió)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban