Na hlavný obsah

Lettországban ismét kötelező lesz a sorkatonai szolgálat

A kötelező sorozás a 18 és 27 év közötti lett férfiakat érinti.

Lettországban ismét kötelező lesz a sorkatonai szolgálat
Foto: TASR/AP

Lettország jövőre visszaállítja a kötelező sorkatonai szolgálatot az ukrajnai háború miatt – jelentette be a lett védelmi minisztérium szerdán. A vilniusi lett parlament már el is fogadta az ehhez szükséges törvénymódosításokat.

Ennek értelmében 2023 közepén – először csak önkéntes alapon – fokozatosan újra bevezetik a sorkatonai szolgálatot, amely 2024-től válik kötelezővé.

Vilnius 2007-ben törölte el a kötelező szolgálatot, és ezután a lett fegyveres erőket hivatásos hadsereggé alakították át, amelyet önkéntesek egészítenek ki.

Lettországnak közös határszakaszai vannak Oroszországgal és Fehéroroszországgal is, utóbbi Moszkva katonai szövetségese az ukrajnai háborúban.

A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása „Lettország válasza a térségben kialakult új biztonsági helyzetre” – fogalmazott Inara Murniece lett védelmi miniszter.

A kötelező sorozás a 18 és 27 év közötti lett férfiakat érinti, míg a lett nők önkéntesként jelentkezhetnek a 11 hónapos katonai kiképzésre.

(mti)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban