Na hlavný obsah

Belpolitikai hírösszefoglaló Szilvássy Józseffel

Funkcióhalmozóvá vált az omladozó Heger kormány miniszterelnöke, miközben sorra alakulnak az új szlovák pártok, és a szlovákiai magyar pártok is most tárgyalnak a listaállításról.

Eduard Heger megbízott miniszterelnökről nem volt mondható, hogy halmozza az élvezeteket, ellenben élvezi a halmazokat, már ami funkcióval is jár. Eddig kipipálta a pénzügyminiszteri, majd egészégügyi miniszteri posztokat és mostantól pártelnök is. Heger a Demokrati nevű formáció élen kívánja összeboronálni a jobbközép pártokat, viszont az OĽaNO bélyege bizony akkor is ott fog fityegni az új párt neve alatta, ha akarják az alapítók, ha nem.s

Viszont nem a Demokrati az egyetlen új formáció a politikai palettán. Az előrehozott választások – mint a választások általában – tettre sarkallják az köztes időszakokban amúgy elégedettségben malmozó politikusokat. Párt alapítással próbálkozik – vagy már csak próbálkozott – Mikuláš Dzurinda, Lucia Ďuriš Nicholsonová európai parlamenti képviselő, pedig Jablko, vagyis Alma néven hozott létre egy a saját bevallása szerint centralista, európéer formációt.

De az erők újraelosztás nem csak a szlovák pártok terén indult be. A szlovákiai magyar pártok is valami féle közös munkát szeretnének összehozni, de az érdekek és ellenérzések harcában sem az ész, sem lélek nem tud felülkerekedni. Marad hát a civódás és száraz, védett helyek biztosítása a süllyedő csónakban.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban