Na hlavný obsah

A Za ľudí nyitott az együttműködésre Eduard Hegerrel

Veronika Remišová egyelőre nem tudja, hogy pártja a Za ľudí részévé válik-e Eduard Heger politikai pártjának, amely még alakulóban van.

A Za ľudí nyitott az együttműködésre Eduard Hegerrel
Foto: TASR/Martin Baumann

Remišová a közszolgálati televízióban tegnap azt mondta, szükséges, hogy Heger tegye meg az első lépést, hogy alakítja ki a politikai hátteret, nevezze meg az értékeket,  és utána kezdje el a tárgyalásokat. „Mi nyitottak vagyunk. Úgy gondolom, Heger úr képes a konszenzusra, nem konfliktusos politikus,” mondta Remišová.

A pértelnök azt is kijelentette,  a Za ludi stabil párt, amely, véleménye szerint teljesítette választási ígéreteit és nem köthető hozzájuk semmiféle botrányos ügy. „Bővítjük az elnökséget, érkeznek fiatalok,” tette hozzá Veronika Remišová.

(SITA)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban