Na hlavný obsah

Kedd hajnalban újabb földrengés rázta meg Törökországot

Már csaknem 5000 halottja van a Törökországot és Szíriát sújtó földrengéseknek.

Kedd hajnalban újabb földrengés rázta meg Törökországot
Foto: TASR/AP

Folyamatosan növekszik a Törökországot és Szíriát sújtó, a Richter-skála szerinti 7,8-es erősségű földrengés azonosított halálos áldozatainak száma. A térséget az elmúlt száz év egyik legerősebb földrengése rázta meg A megerősített halálos áldozatok száma a két országban 5000 körül van – jelentette kedd reggel az AFP hírügynökség. . Csaknem 24 ezer sebesültről tudnak a hatóságok. Az utórengések több mint 300 kilométeren húzódnak a Törökország déli részén felszakadt törészóna mentén.

Szakértők szerint a mostani rettenetes erejű földrengésnek nem is epicentruma, hanem „epi-vonala” volt. Közben kedd hajnalban az Európai Mediterrán Szeizmológiai Központ (EMSC) szerint újabb, 5,6-os erősségű földrengés volt Törökország középső részén.

A törökországi és szíriai mentők keddre virradó fagyos éjszakán saját kezűleg ásták át több ezer ház romjait, a hétfői pusztító földrengés és az azt követő utórengések túlélői után kutatva. A török és szíriai mentőcsapatok több mint 5600 épületről számoltak be több városban, amelyek a földdel egyenlővé váltak, köztük olyan többemeletes lakóházakról, amelyek az első rengéskor tele voltak alvó lakókkal. Több helyen hallani lehet a túlélőket a romok alatt.

Recep Tayyip Erdogan török elnök történelmi léptékű katasztrófának nevezte a hétfői földrengést, és kijelentette, hogy a mentőegységek megtesznek mindent, amit tudnak. Az áldozatok megsegítésére folyamatosan érkeznek a nemzetközi felajánlások, az éjszaka Szlovákiából is indult mentőegység indult, érkeznek amerikai és orosz mentők is. Ekkora földrengés legutóbb Nepált rázta meg 2015-ben, csaknem 9 ezer halottat és vagy 22 ezer sebesültet követelve.

A hétfői észak-szíriai súlyos földrengést kihasználva az Iszlám Állam terrorszervezet több tagja megszökött egy börtönből a térségben – közölte a büntetés-végrehajtási intézet egyik illetékese az AFP francia hírügynökséggel.

(nepszava.hu, HVG, TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban