Na hlavný obsah

Végső jóváhagyást adott az azonos neműek házasságának védelméről szóló törvényhez az amerikai kongresszus

A jogszabály nemcsak az azonos neműek, hanem az eltérő bőrszínűek és nemzetiségűek által köttetett házasságok védelméről is szól.

Végső jóváhagyást adott az azonos neműek házasságának védelméről szóló törvényhez az amerikai kongresszus
Foto: TASR/AP

Az amerikai képviselőház végszavazáson is megerősítette az azonos neműek házasságának védelméről szóló törvényt, amelyet azért kezdeményezett a Demokrata Párt, mert attól tartottak, hogy az alkotmánybíróság szerepét betöltő amerikai legfelsőbb bíróság eltörölheti az ilyen házasságokat országszerte legalizáló 2015-ös döntést.

A „Tisztelet a házasságnak“ elnevezésű törvény alapján az Egyesült Államok tagállamainak azokat a házasságokat kell elismerniük, amelyeket törvényesen kötöttek egy másik tagállamban. A jogszabály szövege nemcsak az azonos neműek közötti, hanem az eltérő bőrszínűek és nemzetiségűek között kötött házasságok védelméről is szól.

A jogszabályt a demokrata párt képviselői szerették volna mielőbb elfogadtatni, mert attól tartottak, hogy a Legfelsőbb Bíróság, amely júniusban megvonta a terhesség-megszakításhoz fűződő szövetségi szintű jogot, megváltoztatja az azonos neműek házasságának országos szintű elismerését biztosító 2015-ös határozatát.

Amennyiben a bírói testület megvonja ezt a szövetségi jogot, akkor az egyes szövetségi államok szabadon dönthetnek arról, hogy mely házasságformákat ismerik el törvényesnek saját területükön.

Joe Biden amerikai elnök közleményben üdvözölte a kétpárti támogatással elfogadott jogszabályt. Az elnök korábban azt ígérte, hogy a jóváhagyás után aláírásával azonnal hatályba lépteti a jogszabályt.

Az alsóházi szavazáson 258-an támogatták, 169-en ellenezték a törvényt, 40 republikánus képviselő is igennel szavazott a demokraták előterjesztésére.

A Szenátus múlt héten több hónap egyeztetést követően fogadta el a törvényt, akkor az 50 republikánus szenátor közül 12-en voksoltak igennel.

(MTI)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban