Na hlavný obsah

Az Egyesült Államok egészére potenciálisan veszélyes rakétát lőtt ki Észak-Korea

Rendkívüli értekezletet hívott össze az amerikai alelnök az észak-koreai rakétakísérlet miatt.

Az Egyesült Államok egészére potenciálisan veszélyes rakétát lőtt ki Észak-Korea
A szöuli pályaudvaron nézik az észak-koreai rakétakísérletről készített felvételeket, 2022. november 18-án. Foto: TASR/AP

Jaszukazu Hamada japán védelmi miniszter pénteken kijelentette, hogy Észak-Korea legújabb, valószínűleg interkontinentális ballisztikus rakétakísérlete bizonyította, hogy Phenjan az Egyesült Államok teljes területére képes csapást mérni – közölte az AP hírügynökség nyomán a TASR.

Hamada újságíróknak elmondta, hogy a feltételezehetően interkontinentális ballisztikus rakéta, amelyet Észak-Korea nyugati részéről lőttek ki, körülbelül ezer kilométert repült, és elérte a 6 ezer kilométeres magasságot. A japán miniszter hozzátette, hogy a rakéta által hordozható nukleáris robbanófej súlyától függően, hatótávolsága meghaladhatja a 15 ezer kilométert.

Szavai szerint, mindez azt jelenti, hogy a rakéta az Egyesült Államok teljes szárazföldi területét elérheti. Arról, hogy Észak-Korea pénteken valószínűleg interkontinentális ballisztikus rakétát lőtt ki, a dél-koreai hadsereg tájékoztatott, majd kilövését Japán is megerősítette.

Vezető politikusok részvételével tartandó rendkívüli tanácskozást hívott össze Kamala Harris amerikai alelnök a legújabb észak-koreai rakétakísérlet miatt Bangkokban, az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozójának keretében – közölte egy fehér házi tisztségviselő.

Harris közlése szerint a tanácskozáson vezető ausztrál, japán, dél-koreai, kanadai és új-zélandi politikusok vesznek részt. Washington minden szükséges intézkedést megtesz saját, a Dél-Koreai Köztársaság és Japán biztonsága érdekében – közölte a Fehér Ház, míg Jun Szok Jol dél-koreai elnök szigorú szankciókat sürgetett a rakétakísérlet miatt Phenjan ellen.

(TASR, MTI)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban