Na hlavný obsah

Vitába keveredett a főügyész és az igazságügyi miniszter

Maroš Žilinka nem lát okot arra, hogy a fasiszta ĽSNS pártot feloszlassa. Az erre való hivatalos indoklást kéri Mária Kolíková igazságügyi miniszter.

Vitába keveredett a főügyész és az igazságügyi miniszter
Foto: TASR/Jaroslav Novák

Mária Kolíková (SaS) szerint jó lenne, ha a főügyészség nyilvánosságra hozná az indoklását arról, miért nem látja okát az ĽSNS párt feloszlatásának. Az igazságügyi miniszter a Facebookon reagált Maroš Žilinka főügyész bejelentésére, mely szerint nem indítványozza az ĽSNS feloszlatását. A főügyészség ezt azzal indokolta, az ĽSNS-nek nincs akkora potenciálja, hogy közvetlen veszélyt jelentene a demokráciára. A döntés meghozatalokor tekintettel voltak a párt nagyságára, a lezajlott pártszakadásra, a párt koalíciós potenciáljára, társadalmi súlyára és képviselőinek számára.

Az igazságügyi miniszter ezt az érvelést általánosítónak tartja, és úgy véli, kulcsfontosságú lenne, hogy a főügyészség szabályosan közzétegye az elemzését, amely alapján le lehetne folytatni az ezzel kapcsolatos vitát. A Főügyészség válaszreakciójában úgy fogalmazott, hogy világosan és érthető módon tájékoztattak az ĽSNS feloszlatására tett javaslat elmaradásáról, és nem érzik szükségét azt kiegészíteni. Dalibor Skladan, a Főügyészség szóvivője szerint Maroš Žilinka ahogy eddig sem, úgy ezután sem hagyja magát befolyásolni politikai szubjektumok érdekei által, és ellenáll a közvélemény, valamint a sajtó nyomásának.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban