Na hlavný obsah

Lavrov nem megy Szerbiába, mert a szomszédos országok nem engedik át a gépét

Az orosz külügyminiszter szerint példátlan az ami történt, és ezzel Szerbia nemzetközi tevékenységét blokkolták.

Lavrov nem megy Szerbiába, mert a szomszédos országok nem engedik át a gépét
Foto: TASR/AP

Lemondta június 6-7-re tervezett szerbiai látogatását Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután Szerbia három szomszédja sem engedte, hogy a repülőgépe használja a légterüket – írja a BBC.

Bulgária EU-tagállamként érvényesíti a repülési tilalmat, Észak-Macedónia és Montenegró pedig majdani EU-tagságuk reményében. A lap hozzáteszi, hogy Szerbia az ukrajnai invázió fényében is megőrizte barátságos viszonyát Oroszországgal, ezért nem csatlakozott a szankciókhoz.

Így ahhoz a repülési tilalomhoz sem, melyet a britekkel karöltve napokkal a február 24-i támadás után már életbe is léptettek, és ami az orosz gépek között az oligarchák magángépeit sem engedi be. Lavrov Aleksandar Vučić szerb államfővel tárgyalt volna Belgrádban, a repülőút meghiúsulását a hírcsatorna orosz külügyi forrása úgy kommentálta: „a diplomáciánknak még meg kell tanulnia teleportálnia”.

Példátlan és felháborító, hogy a NATO egyes országai megtagadták az orosz külügyminisztert szállító repülőgéptől a Szerbiába való átrepülést – reagált Szergej Lavrov a légtér lezárására.

„Gyakorlatilag teljesen megfosztottak egy szuverén államot a külpolitikához való jogától. Szerbia nemzetközi tevékenységét blokkolták, legalábbis egyelőre orosz irányban”. – mondta Lavrov, és bejelentette, hogy moszkvai látogatásra hívta meg szerb hivatali partnerét, Nikola Selakovicsot.

(hvg.hu, telex)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban