Na hlavný obsah

Elismerte a hibát a Ferrero

Múlt héten terjedt el a hír, mely szerint több Kinder csokoládé is érintett szalmonella-fertőzéseben. Az élelmiszerbiztonsági hatóságokkal együttműködésben zajló szalmonella-vizsgálatokkal összefüggésben a Ferrero felfüggeszti működését a belgiumi arloni gyárában

Elismerte a hibát a Ferrero
Foto: aktuality.sk˛/Ferrero

A belga élelmiszerbiztonsági hatóság ideiglenesen bevonta a Ferrero működési engedélyét, amit majd akkor kaphat vissza a cég, ha minden élelmiszerbiztonsági előírásnak eleget tesz. A hivatal szerint a gyártó a vizsgálat folyamán nem közreműködött kellőképpen és nem szolgáltattak elégséges információt.

 Az Európai Unió több tagállamában jelentettek szalmonella okozta megbetegedéseket, amelyekről bebizonyosodott, hogy a belga Arlon üzemben készült, különféle Kinder csokoládé termékekhez köthetők. A belga élelmiszerbiztonsági hatóság szóvivője elmondta a Ferrero képviselőivel való megbeszélések folyamán az általuk közölt információkat nem tudták elhinni.

“A húsvét előtti hét kulcsfontosságú a gyerekek egészségének védelme érdekében, ezért döntöttek az arloni gyár működési engedélyének bevonása mellett.”

– nyilatkozta a szóvivő.

A társaság ugyanis bejelentette, hogy egy belső ellenőrzés alkalmával már tavaly decemberben szalmonellás fertőzésre bukkantak a gyárban. A szennyeződést akkor a nyersanyagtartály szűrője okozta, ezt az incidenst viszont nem jelentették a megfelelő ellenőrzési hivatalok felé, ami sok kérdést vet fel a gyártó átláthatóságával kapcsolatban.

 A hatóságok elrendelték az arloni gyárban készült összes termék visszahívását a tételtől és a lejárati dátumtól függetlenül. Ezen termékek listája megtalálható a gyártó hivatalos honlapján.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban