Na hlavný obsah

Egyre több bárányhúst fogyasztunk

A földművelésügyi minisztérium szeretné jelentősen növelni a juh-és kecsketenyésztőknek nyújtandó támogatás összegét.

Egyre több bárányhúst fogyasztunk
Foto: TASR

Az elmúlt három évben emelkedett a bárányhús fogyasztása Szlovákiában. A statisztikai adatok szerint míg 2019-ben 9 dkg-ot fogyasztottunk fejenként egy év alatt, addig 2021-ben már 13 dekát. „Ebben az évben valószínű elérjük a 15 dekányi éves fogyasztást ebből a húsfajtából” – számolt be róla Samuel Vlčan (OĽaNO-jelölt) földművelésügyi miniszter, a Rózsahegyi járásbeli Háromrevucán, azaz Liptovské Revúceban tartott sajtótájékoztatóján.

A fogyasztás mellett a bárányhús értékesítése is emelkedik. 2020-ban 8 ezer adagnyit sikerült eladni bárányhúsból az üzletekben, tavaly már közel a dupláját, 15 ezer adagot. A gazdák abban reménykednek, hogy ebben az évben még inkább megnő a kereslet a bárányhús iránt, és elérik a 20 ezres számot.

„Az elmúlt évek tendenciája azt mutatja, hogy a bárányhús fogyasztása különösen a húsvét előtti időszakban emelkedik. A minisztériumban a mi feladatunk – természetesen a tenyésztőkkel szoros együttműködésben az –, hogy egész évben elegendő bárányhús legyen a polcokon”

– mondta az agrárszektor vezetője.

Samuel Vlčan szerint ez egyrészt az állatállomány-szaporulat megfelelő beállításával, másrészt a juhtenyésztők minisztériumi támogatásával valósítható meg, amit tavaly rendkívüli módon, 8,7 millió euróval növeltek. A szaktárca vezetője kiemelte, hogy az Európai Unió 2021-2027-es időszakra vonatkozó hosszú távú költségvetéséből jelentősen szeretnék növelni a juh- és kecsketenyésztőknek nyújtandó támogatás összegét, hogy ne csökkenjen ezen tenyészállatok száma. A cél az, hogy 2035-re a jelenlegi 297 ezerről fél millióra növeljék a juhok számát.

Igor Nemčok, a Szlovákiai Juh- és Kecsketenyésztők Szövetségének elnöke emlékeztetett, hogy a juhtenyésztésnek a hús- és tejtermelés mellett egyéb előnyei is vannak. Ezek egyikeként a legeltetését említette, amely formálja a táj karakterét, gazdagítja a rétek és legelők talaját és javítja az ökoszisztémákat.

„Ha nem lesznek birkák, minden benő. Ha azt mondjuk, hogy Szlovákia egy gyönyörű kulturális ország, juhok nélkül ennek a megállapításnak búcsút inthetünk”

– tette hozzá Nemčok.

A vásárlók a hazai bárányhúst az „Aranybárány – 100 százalékban szlovák”-címkével találják meg az élelmiszerüzletek polcain.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban