Na hlavný obsah

Elmozdulás a béketárgyalásokon

Végbement az ukrán-orosz béketárgyalások negyedik fordulója.

Az egyeztetés tényét Dmitrij Peszkov orosz és Mihajlo Podoljak ukrán szóvivő is megerősítette még vasárnap késő este. A korábbi tárgyalások teljesen eredménytelenek voltak a háborúskodás esetleges befejezését illetően.

„Elvben nem engedünk semmilyen álláspontból. Oroszország ezt most már megérti és elkezdett konstruktívan tárgyalni. Úgy gondolom, hogy szó szerint napokon belül eredményeket fogunk elérni”

– mondta Mihajlo Podoljak ukrán tárgyaló egy videóban.

Leonyid Szluckij orosz küldött szerint a tárgyalásokon jelentős előrelépés történhet.

„Személyes várakozásaim szerint az előrelépési törekvés az elkövetkező napokban a két delegáció közös álláspontjává, aláírásra váró dokumentumokká nőheti ki magát”

– fogalmazott.

Az álláspontok enyhe közeledéséről számoltak be magas rangú ukrán tisztviselők a béketárgyalások negyedik fordulójáról. Volodimir Zelenszkij elnöki kabinetjének helyettes vezetője, Ihor Zsovkva a BBC-nek elmondta, hogy Moszkva most konstruktívabban állt a tárgyalásokhoz, mint korábban.

„Ahelyett, hogy ultimátumokat szabnának, vörös vonalakat húznának vagy kapitulációra szólítanák fel Ukrajnát, most úgy tűnik, hogy konstruktívabbak a tárgyalások”

– mondta Zsovka.

(Telex, Kárpátinfó.net )

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban