Na hlavný obsah

A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze megkezdheti a nyomozást Oroszország esetleges ukrajnai háborús bűncselekményei ügyében

A hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) kellő számú részes országtól kapott jóváhagyást arra, hogy azonnal elkezdhesse a nyomozást Oroszország esetleges ukrajnai háborús bűncselekményei ügyében - jelentette be a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze szerda este.

A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze megkezdheti a nyomozást Oroszország esetleges ukrajnai háborús bűncselekményei ügyében
Foto: TASR

Karim Khan szerint a Nemzetközi Büntetőbíróságot megalapító római egyezmény 39 részes országa kérte a nyomozás elindítását. A főügyész hétfőn azt mondta, az ukrajnai helyzet hozzávetőleges áttekintése alapján arra a következtetésre jutott, hogy megalapozottan gyanítható, háborús és emberiesség elleni bűncselekményeket is elkövettek Ukrajna orosz inváziója közben.

Szerda esti közleménye szerint azonnal el lehet kezdeni a bizonyítékok összegyűjtését. Ukrajna nem részese a Nemzetközi Büntetőbíróságot megalapító római egyezménynek, de a Krím 2014-es orosz annektálása után elfogadta a bíróság joghatóságát a területén elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekménynek ügyében. Oroszország nem ismeri el a bíróságot.

(mti)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban