Na hlavný obsah

Néhány munkáltató továbbra is biztosítja az alkalmazottak tesztelését

Bár a szerdai kormányülésen az a döntés született, hogy véget vetnek a kötelező munkahelyi tesztelésnek, néhány cég úgy határozott, folytatják az alkalmazottak szűrését.

Néhány munkáltató továbbra is biztosítja az alkalmazottak tesztelését
Foto: TASR/Milan Kapusta

Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter szerint az omikron variáns okozta járványhullám olyan intenzív, ha továbbra is a tavaly novemberben bevezetett intézkedést követnénk, mely szerint a cégek kötelesek tesztelni azokat az alkalmazottakat, akik nem vették fel a koronavírus elleni védőoltást, valamint nem estek át a fertőzésen, akkor akár félmillió tesztre is szükség lenne naponta.

„Teljes mértékben rájuk hagyjuk, hogyan állnak majd a kérdéshez. Vannak olyan cégek, akik rendelkeznek saját tesztelési stratégiával, így a továbbiakban is meg fogják oldani a helyzetet”

– jelentette ki Sulík.

A Munkaadók Országos Szövetsége megerősítette, hogy az önkéntes alapon történő tesztelésre továbbra is lehetőség lesz. A szövetség titkára, Martin Hošták azonban emlékeztetett, hogy a kötelező tesztelés a legtöbb cég számára nem csupán szervezési és perszonális, hanem pénzügyi terhet is jelentett.

„Tudatosítani kell, hogy maga a tesztelés túlmutatott a munkáltatók szokásos tevékenységén, akiknek elsősorban az a feladata, hogy munkahelyeket teremtsenek, valamint a munkavállalóik segítségével nyereséget érjenek el”

– magyarázta Hošták.

A Munkáltatók Szövetsége által tömörített vállaltok már egy ideje arra figyelmeztettek, ha a munkavállalókat terhelte volna a tesztelés költsége, az akár motivációt is jelenthetett volna az oltás felvételére.

„Azok, akiknek kötelezően vállalniuk kellett a tesztelést mindannyian oltatlanok voltak, akik saját véleménnyel rendelkeznek. Viszont a lehetőséggel néhány esetben azok is éltek, akik felvették a koronavírus elleni oltást. Például, ha fertőzött személlyel kerültek kapcsolatba”

– mutatott rá Rastislav Machunka, a Munkáltatók Szövetségének alelnöke.

Martin Krajčovič, a Modern Kereskedelem Szlovákiai Szövetségének elnöke a téma kapcsán azt jegyezte meg, néhány munkáltató még rendelkezik tartalék tesztekkel.

„Ezek a cégek szétoszthatják a teszteket az alkalmazottak között, hogy szükség esetén akár otthon is le tudják tesztelni magukat”

– mondta Krajčovič.

Az egyik legnagyobb szlovákiai munkáltató, a Volkswagen autógyár úgy döntött, az enyhítés ellenére is folytatja az alkalmazottak tesztelését, így egy mintavételi pontot továbbra is működtetnek majd.

Maguk a szakértők is a Volkswagenhez hasonló állásponttal rendelkeznek.

„Annak ellenére, hogy a cégek tesztelési kötelezettsége megszűnik, biztosan lesznek olyan vállalatok, akik elsősorban biztonságos munkakörnyezetet szeretnének kialakítani, valamint minimalizálnák a hiányzó alkalmazottak számát. Emiatt biztosan folytatják majd a tesztelést”

– osztotta meg a véleményét Alena Koščálová, a szakértői konzílium egyik tagja.

Richard Sulík gazdasági miniszter azt is megerősítette, a cégek már kérvényezhetik a teszteléssel kapcsolatos költségeik megtérítését, amelyek decemberben és januárban keletkeztek.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban