Na hlavný obsah

Keleten a helyzet

Megérkezett Kijevbe a második fegyverszállítmány az Egyesült Államokból, ami az Ukrajnának nyújtott amerikai 200 millió dolláros katonai segély része.

Keleten a helyzet
Foto: US EMBASSY KYIV

 „Több mint 80 tonna fegyver Ukrajna védelmének megerősítésére az Egyesült Államokban élő barátainktól! És ez még nem a vége” – írta  Reznikov a Twitteren, miután megérkezett a második amerikai segélyszállítmány. Az első, 90 tonnás amerikai katonai segélyszállítmány szombat este érkezett meg Ukrajnába.

Az amerikai elnök több hadászati támogatást szorgalmaz

Joe Biden amerikai elnök ugyanakkor hadihajók, repülőgépek és csapatok küldését fontolgatja a Baltikumba és Kelet-Európába. Ennek oka az Ukrajna elleni orosz agressziótól való növekvő félelem. Az információt a The New York Times hétfői számában tették közzé. A  NYT Pentagon-tudósítója a Biden-kormányzat meg nem nevezett képviselőire hivatkozott, és szerinte a csapatok küldése váltást jelentene az amerikai stratégiában, amely eddig a konfrontációk elkerülését célozta. A Fehér Ház vezetője állítólag a hétvégén tárgyalt tanácsadóival, hogy milyen álláspontot képviseljen az Ukrajna körüli eseményekkel kapcsolatban. Az egyik megvitatott intézkedés állítólag 1000-5000 katonának a Baltikumba és a kelet-európai országokba történő küldése volt. Ha később jelentősen romlik a biztonsági helyzet, akár tízszeresére is nőhet az Egyesült Államok jelenléte a térségben – írja a napilap.

“Eddig az Egyesült Államok hadereje nem jutott el az Orosz határig. Ha az USA jelen lenne a Balti térségben a helyzet jelentősen megváltozna, hiszen már így is más szövetséges államok mint például Nagy – Britannia, Németország vagy Csehország mintegy 4000 katonája állomásozik a térségben”

– nyilatkozta az észtországi Baltic Defense College katonai szakértője Lukáš Dyčka.

Nincs egységes álláspont a diplomaták kimenekítéséről

Washington arról is döntött, hogy a kijevi amerikai nagykövetség azon alkalmazottai, akik nem feltétlenül szükségesek a működéséhez, „önként“ elhagyhatják az országot – jelentette az AP ügynökség. Az amerikai diplomáciai minisztérium képviselői azt is hangsúlyozták, hogy ez nem evakuálás, és a nagykövetség továbbra is nyitva tart. Ugyanakkor felszólították az ukrajnai amerikai állampolgárokat, hogy „gondolják meg“ távozásukat az országból. Az Egyesült Államok fehéroroszországi nagykövetsége is fokozott óvatosságra szólította fel a térségben tartózkodó amerikai állampolgárokat.

Az Európai Unió nem követi Washington példáját, és nem hívja haza diplomatáit Ukrajnából – jelentette ki Josep Borrell, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfő reggel Brüsszelben a tagországok külügyminisztereinek tanácskozására érkezve.

„Nincs szükség az ukrán-orosz határon kialakult helyzet dramatizálására, és a diplomaták hazahívására, hacsak Antony Blinken amerikai külügyminiszter a mai videokonferencián nem lát el minket olyan információval, amely indokolná ezt a lépést“

– fejtette ki Borell.

A NATO is készenlétben

A NATO-tagországok készenlétbe helyezik erőiket, az elrettentés és a védelem fokozására több hajóval és vadászgéppel erősítik meg a NATO kelet-európai szárnyát – közölte Jens Stoltenberg NATO-főtitkár hétfőn Brüsszelben. Közleményében hangsúlyozta: miután Oroszország folytatja katonai csapatmozgását Ukrajnával közös határának közelében, a NATO minden szükséges intézkedést megtesz szövetségeseinek védelmére, aminek része a szövetség keleti szárnyának megerősítése is. Tájékoztatása szerint az elmúlt napokban számos tagország jelentette be, hogy hozzájárul az európai biztonság megerősítéséhez.

A visegrádi államok a diplomáciai jelenlét fontosságát hangsúlyozzák

Magyarország minden intézkedést ellenez, amely élezi az ukrajnai helyzetet, ezzel szemben viszont minden olyat támogat, amely segíti a konfliktus tárgyalásos rendezését – közölte ma Brüsszelben Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A magyar külügy  közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós külügyi tanács szünetében leszögezte, hogy el kell kerülni egy újabb hidegháborút, illetve a hidegháborús hangulat szítását, az ugyanis egyszer már tragikus következményekkel járt Közép-Európában.

Lengyelország sem tervezi kivonni Ukrajnából kijevi nagykövetsége munkatársainak családtagjait, ezt Pawel Jabloňski lengyel külügyminiszter-helyettes jelentette be ma. Jablonski elmondta, hogy a lengyel diplomaták családjai Ukrajnában maradnak, de a minisztérium „szorosan figyelemmel kíséri“ a volt szovjet köztársaságbeli helyzetet.

A Szlovák Köztársaság sem lát okot arra, hogy felkészüljön a szlovák diplomaták Kijevből való evakuálására. Ezt Ivan Korčok külügyminiszter jelentette be az EU Külügyi Tanácsának mai ülésén.

„Éppen ellenkezőleg, a diplomaták jelenléte azért fontos, mert egyben bizonyítéka annak, hogy képesek vagyunk politikai megoldásra jutni. A diplomáciai jelenlétnek pótolhatatlan helye van benne“

– mondta Korčok.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban