Nagymegyer

Bűnszervezetet hoztak létre és működtettek a nagymegyeri vámosok
A csoport főnöke a vámhivatal vezetője lehetett.

Megszépülhet a nagymegyeri futballstadion
Nagymegyer városa 2024 végéig a helyi futballstadion felújítását tervezi.

Nagymegyeren akciózott a NAKA
Bűnszövetség létrehozásával, bűnszövetkezetben való szervezkedéssel és támogatással, hivatali hatalommal való visszaéléssel, valamint ezzel összefüggő korrupcióval és erőszakos bűncselekményekkel vádoltak meg kilenc embert.

Megszűnt a röntgen Nagymegyeren
Egy ideig technikai okokra hivatkozva ideiglenesen, majd végül teljesen megszűnt a röntgenszolgáltatás a nagymegyeri rendelőintézetben.

A víz világnapját ünnepelték Nagymegyeren
Gyermekrajzpályázattal, akadályversenyekkel, vízminta vizsgálatokkal, vízügyi eszközök és gépjárművek bemutatásával tartották meg a víz nemzetközi világnapját szerdán Nagymegyeren.

A Megyer Táncegyüttes és a Kis Megyer és Csilizke Gyermek Néptáncegyüttes jubileuma
2022. november 17-én és 18-án, csütörtökön és pénteken kerül sor a negyedévszázados fennállást ünneplő fellépésekre.

Új kollégiumot építenek a nagymegyeri kereskedelmi akadémiához
Az előzetes tervek szerint 9 hónap múlva az első diákok elfoglalhatják kollégiumi szobáikat.