Otthon

Arra kell szavazni, akivel leginkább azonosulni tudunk, véli az államfő
A következő parlamenti választáson azt kell keresniük a szavazóknak, hogy melyik politikussal, illetve párttal tudnak a legnagyobb mértékben azonosulni – tette közzé Zuzana Čaputová államfő a közösségi hálón.

A rendőrség szemszögéből nézve tisztázódott az eltűnt 22 éves diáklány ügye
Sajtótájékoztatót tartott Hamran István országos rendőrfőkapitány.

A PS nem zárta ki a Hlast mint lehetséges partnert
A Progressszív Szlovákia (PS) a parlamenti választás után azokkal a pártokkal hajlandó tárgyalni az együttműködésről, amelyek tiszteletben tartják a demokrácia alapelveit, az emberi jogokat, és egyértelműen európai irányultságúak. - jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Michal Šimečka, a párt elnöke.

Čaputová az ENSZ főtitkárával tárgyalt New Yorkban
Zuzana Čaputová államfő vasárnap New Yorkban találkozott António Guterressel, az ENSZ főtitkárával, akivel a szervezet közelgő ülésszakának meghatározó témáiról egyeztettek, különös tekintettel a biztonsági helyzetre az ukrajnai háborúval összefüggésben, valamint a klímaválság megoldásaira.

Žilinka személyes érdeket sejt az államfő alkotmánybírósági beadványa mögött
Maroš Žilinka főügyész úgy véli, hogy Zuzana Čaputová államfő személyi érdeke áll amögött, hogy az elnök az alkotmánybírósághoz fordult a főügyész tevékénysége miatt.

A pszichiáterek társasága ismét levélben fordult a politikusokhoz
A Szlovák Pszichiátriai Társaság vezetése a hamarosan esedékes parlamenti választások előtt ismét levélben fordult a politikusokhoz, de a választókhoz is.

A Szlovákiai Kórházak Szövetsége az egészségügyi szektor 300 millió eurós kiegészítő finanszírozásért folyamodik az államhoz
A Szlovákiai Kórházak Szövetsége (ANS) idén az egészségügyi szektor 300 millió eurós kiegészítő finanszírozásáért folyamodik az államhoz. A szövetség szerint az egészségügyi ellátást a jövőben is az eddig biztosított mértékben kell biztosítani.

Belpolitikai összefoglaló Szilvássy Józseffel
Az államfő felvette a kesztyűt és alkotmánybírósághoz küldte a főügyész Smerhez köthető gyanúsítottakat felmentő döntéseit és a SMER elnökét is beperelte. Közben ütésváltásre került sor a SMER és az OĽaNO vezető politikusai között. A kampány finiséhez közeledve pedig már kikristályosodni látszik, milyen eredményre számíthatunk a parlamenti választásokon.

Folyamatosan romlik a fiatalok mentális egészsége
Az elmúlt években nőtt azon fiatalok száma, akik negatívan ítélik az egészségügyi állapotukat - derül ki egy nemzetközi kutatás Szlovákiára vonatkozó adataiból

Akár be is zárhat a dunaszerdahelyi vagy galántai kórház gyermekosztálya
Válságos állapotban van a gyermek járóbeteg-ellátás, félő, hogy megismétlődik a tavalyi eset amikor a kórházi orvosok is beadták felmondásukat- jelentette ki a a szakértői kormány egészségügyi minisztere.