Andrzej Duda lengyel elnök ma bejelentette, hogy november 13-ára hívja össze az újonnan megválasztott parlament első ülését.
„Magyarország ellenzi a terrorizmust, ezért nem támogatja a migrációt sem, aki ugyanis a migrációt támogatja, az a terrorizmust is támogatja” – jelentette ki Orbán Viktor Brüsszelben.
Szlovákia azon szándéka, hogy leállítja az Ukrajnának nyújtott katonai segítséget, aligha változtat ezen a konfliktuson – jelentette ki Oroszország Robert Fico csütörtöki kijelentésére.
Robert Fico kormányfő a csütörtökön kezdődő uniós csúcs előtt találkozik Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével, valamint a bizottság alelnökével, Maroš Šefčovičcsal.
A világ hét iparilag legfejlettebb országa október végén jelenti be, hogy betiltják az Oroszországban kitermelt gyémántok importját – tudta meg a Reuters európai uniós diplomáciai forrásoktól.
Csehország számára a legnagyobb biztonsági veszélyt Oroszország jelenti – állapította meg a cseh civil elhárítás a 2022-es évről szóló jelentésében, amelyet ma hozott nyilvánosságra.
Nagy per indult az Egyesült Államokban a közösségi médiás platformok ellen.
Magyarország egyelőre nem indította el a svéd NATO-csatlakozásról szóló parlamenti szavazást.
Egy lövészkiképzőt gyanúsítanak a szerdai Maine állambeli mészárlással, aki a helyi rendőrség szerint nemrég két hetet töltött egy pszichiátriai kórházban.
Az uniós vezetők a csütörtök délután Brüsszelben kezdődő kétnapos csúcstalálkozóján a korábban egyeztetett témák mellett várhatóan választ adnak az Izrael és a Hamász palesztin mozgalom közötti legújabb erőszakhullámra is.