Na hlavný obsah

A védelmi minisztérium biztosítja a szlovák polgárok kimentését Libanonból

A döntést szerdán hagyta jóvá a kormány.

A védelmi minisztérium biztosítja a szlovák polgárok kimentését Libanonból
Foto: TASR/AP/Leo Correa

Az evakuáció hátterében a kiszámíthatatlan biztonsági helyzet áll. A kormány egyaránt rábólintott arra is, hogy mintegy 30 katonát küld a helyszínre.

„Az izraeli hadsereg és a Hezbollah mozgalom közti összecsapások és Izrael azon tervei, amelyek tartalmazzák a libanoni hadműveletet is, fokozott veszélyforrást jelentenek a Libanonban élő szlovák polgárokra nézve“ – tette hozzá a tárca. Egy Spartan típusú személyszállító repülőgépet is terveznek bevetni, amelynek kapacitása 45 fő.

Az evakuáció két részben fog lezajlani: „Az elsőben kellő mennyiségű járattal Ciprusra menekítik a szlovák polgárokat. A második fázisban a polgárokat Szlovákia területére szállítják.“ – magyarázta a védelmi minisztérium.

Azzal is számolnak, hogy mindkét esetben segítséget nyújtanak más országok polgárainak is, ha az szükséges. A repülőjárattal humanitárius segélyt is szállít a minisztérium.

Robert Kaliňák (Smer) védelmi miniszter tisztázta, hogy az evakuációt a külügyminisztérium kérésére teljesítik. Juraj Blanár (Smer) külügyminiszter szerint a mentőjáratokat leghamarabb a hét végén valósítják meg.

Ismertette, hogy a szlovák nagykövetségtől 31-en kérték az evakuációt Libanonban. A tárca kedden elindította a nemzetközi válságkezelő központot, ami éjjel-nappal információkat nyújt az érintetteknek.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban