Na hlavný obsah

Robert Fico visszatérése után minden eddiginél élesebb hangnemben üzent hadat a liberálisoknak

A Smer képviselői pártcsalád nélkül, függetlenként folytathatják az Európai Parlamentben való tevékenységüket.

Robert Fico visszatérése után minden eddiginél élesebb hangnemben üzent hadat a liberálisoknak
Foto: TASR/Pavel Neubauer

Robert Fico pontosan egy héttel ezelőtt, a Cirill és Metód napi állami ünnepségen jelent meg először nyilvánosan az ellene elkövetett merénylet óta.

A kormányfő ekkor harcias beszédet mondott, amelyben egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy gátat kell építeni a „méregként terjedő” progresszív-liberális ideológiákkal szemben, amelyek olyanok, mint a rák.

A miniszterelnök a visszatérése óta eltelt napokban több, hasonló hangvételű tartalmat osztott meg a közösségi oldalán is, szavai pedig az országhatárokon túl is feltűnést keltettek.

Bár az európai parlamenti választások után még arról szóltak a hírek, hogy a Smer az európai szocialisták frakciójával tárgyal, Monika Benova bejelentette, a Smer képviselői függetlenként folytathatják.

Ez egyet jelent azzal, hogy az Orbán Viktorhoz köthető Patrióták Európáért tömörülés búcsút mondhat a Smer támogatásának? És hogyan vált napjainkra a liberálisok elleni harc egyik szószólójává az a Robert Fico, aki első kormánya idején, alig 16 évvel ezelőtt még progresszív csúcstalálkozókat látogatott? Ezekről kérdezte Techet Péter külpolitikai szakértőt, a bécsi székhelyű Duna-régió és Közép-Európa Intézet kutatóját Tilajcsík Dóra a pénteki Reggeliben.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban