Na hlavný obsah

Hazai debütálás a Beatrice előtt

A Historic Song elsőként augusztus elején Párkányban lépett színpadra.

Június végén könnyűzenei műsorunk beszélgetős változatában mutatkozott be az ismert zenészek alkotta Historic Song. A jelenleg már hattagú együttesből hárman: Cs. Nagy Zoltán, Kozma Tibor és Mihalik Viktor, valamint Špaňo János menedzser járt nálunk, a fiúk rögtönzött koncertet is adtak a stúdióban. Cs. Nagy Zoltán és Špaňo János a napokban visszatértek, s elmondták, azóta mi történt velük, merthogy a zenekar szekere egyre jobban fut. December 9-én a Beatrice jubileumi koncertje előtt, a budapesti MVM Dome-ban adnak ízelítőt a műsorukból.

A podcastből kiderül:

  • eldőlt-e már, hogy a Historic Song marad-e a formáció neve, 
  • milyen volt az együttes párkányi bemutatkozása,
  • ki az a neves szövegíró, aki az egyik saját szerzeményükhöz írt szöveget,
  • melyik Manhattan-sláger átirata került be a repertoárjukba,
  • mi köze van a zenekar két tagjának Dr. Márián Zoltán Államfők dedikáltak című könyvének a bemutatóihoz,
  • hogyan sikerült elérni, hogy teljes felállásban Nagy Feróék jubileumi koncertjén mutatkozhatnak be a magyarországi közönség előtt,
  • melyik az a Beatrice által átdolgozott sláger, amelynek az eredetijét Mikes Éva énekli, és a Historic Song is kinézte magának,
  • milyen örökzöld magyar slágereken dolgoznak manapság,
  • melyik az a két Bon Jovi- és Dr. Alban-dal, amelyek átiratai esetleg együtt is megszólalhatnak,
  • hogyan került be a képbe a Karthago és a Happy Gang,
  • a terveik szerint kik közreműködhetnek a Historic Song rögzítésre kerülő zeneszámaiban,
  • milyen tervei vannak az együttesnek 2024-re.

A Historic Song zenészével, Cs. Nagy Zoltánnal és menedzserével, Špaňo Jánossal Puha József beszélgetett a Pentatonban.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Podcast rovatban