Na hlavný obsah

Szlovákiába érkezett az ukrán elnök

Július 7-én, pénteken délután Szlovákiába érkezett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, akinek ez a második szlovákiai látogatása, de az első az Oroszország indított ukrajnai háború kezdete óta - tájékoztatott Zuzana Čaputová államfő szóvivője, Martin Strižinec.

Foto: TASR

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a pozsonyi elnöki palotában találkozik Zuzana Čaputová államfővel. A hivatalos köszöntőt követően az államfők tárgyalnak egymással, illetve egy azt követő közös sajtótájékoztató is esedékes.

„Mindenekelőtt a biztonsági helyzetről, ezen belül a fronton uralkodó jelenlegi helyzetről, valamint Ukrajna további támogatásáról és annak békekezdeményezéséről, vagyis Ukrajna a háború befejezésének békés megoldására tett javaslatáról lesz szó. A megbeszélések további tárgyát képezik Ukrajna euro-atlanti csatlakozási törekvései, az Észak-atlanti Szerződés Szervezete közelgő vilniusi csúcstalálkozójával összefüggésben is” – magyarázta Zuzana Čaputová államfő szóvivője, Martin Strižinec.

Elmondása szerint ugyanakkor a találkozó kulcsfontosságú témája lesz a kétoldalú együttműködés továbbfejlesztése is, beleértve a Szlovákia és Ukrajna közötti közlekedési összeköttetéseket, valamint a szlovákiai cégek Ukrajna újjáépítésében való szerepvállalását is.

Ma az egész demokratikus világ segíti Ukrajnát, de Zuzana Čaputová államfő szerint senki nem adott neki akkora erőt, mint Zelenszkij elnök.

„Eltökéltsége világszerte számos embert inspirál, és erőt ad honfitársainak, akik csaknem 500 napja ellenállnak az orosz agressziónak. Olyan országot vezet, amely megvédi jövőjét és döntéshozatali jogát“ – közölte a közösségi hálón.

Zelenszkij Boris Kollár házelnökkel, a Sme rodina elnökével és Ódor Lajos miniszterelnökkel is találkozik.

Az ukrán elnök védelmével összefüggésben a belügyminisztérium minden szegmense, így a közjogi méltóságok védelméért felelős hivatal is teljes mértékig bevetésre került – tájékoztatott Zuzana Eliášová szóvivő. A minisztérium biztonsági okokból a bevetett egységek számáról, illetve a lezárt útvonalakról nem ad részletes tájékoztatást.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban