Legkevesebb 214 áldozatot követetelt az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb természeti katasztrófája.
A magyar miniszterelnök továbbra is ellenzi az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást, amit szerinte a republikánus elnökjelölt is elutasít.
Az izraeli miniszterelnök vasárnap meglátogatta a libanoni határt, ahol hangsúlyozta, Izrael mindent megtesz annak érdekében, hogy a Hezbollahot északra, a Litáni folyón túlra szorítsa.
Kamala Harris, az Amerikai Egyesült Államok alelnöke vasárnap bejelentette, hogy postai úton már leadta szavazatát az elnökválasztáson, szavazólapja pedig úton van szülőállamába, Kaliforniába.
Több ezren vonultak utcára vasárnap Belgrádban az újvidéki vasútállomáson pénteken történt súlyos baleset miatt, amelyért a tiltakozók az ország és az intézmények vezetésének nemtörődömségét és korrupt eljárásait tették felelőssé.
A spanyol miniszterelnök az "évszázad legsúlyosabb európai árvizének" nevezete a több mint 200 áldozatot követelő áradásokat.
Oroszország drónokkal újabb légicsapást indított az ukrán főváros ellen mára virradó éjszaka, a légiriadó több mint öt órán át, reggelig tartott.
Vizsgálat indult Szerbiában az újvidéki vasútállomáson történt baleset ügyében, amelynek során tizennégy ember vesztette életét és több mint harmincan megsérültek.
Amerikában a Demokrata Párt készül arra, hogy jövő kedden, az elnökválasztás estéjén a republikánus jelölt, Donald Trump bejelenti a győzelmét.
Megsemmisítő válaszlépést helyezett kilátásba Ali Hamenei ajatollah. Irán legfőbb vallási és politikai vezetője Izraelt és az Egyesült Államokat fenyegette meg szombati beszédében, amelyet teheráni egyetemistáknak tartott.