Az egyiptomi állami televízió szerdai tudósítása szerint a háború október 7-i kitörése óta először haladt át üzemanyagot szállító tartályautó Rafahnál, a Gázai övezet és Egyiptom közti egyetlen határátkelőn.
Egy friss felmérés szerint az izraeli zsidó lakosság kevesebb mint 4 százaléka gondolja úgy, hogy Benjámin Netanjahu miniszterelnök megbízható információforrás az Izrael és a Hamász terrorcsoport között zajló háborúval kapcsolatban.
A hadsereg közlése szerint „precíz és célzott műveletet” hajtottak végre a Hamász fegyveresei ellen, azzal együtt, hogy a kórház tele van több száz beteggel és az egészségügyi személyzettel.
Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy elfoglalta a gázavárosi parlament épületét és más, a Hamász palesztin radikális mozgalom által ellenőrzött kormányzati intézményeket.
Benjamin Netanjahu lehetségesnek tart egy megállapodás a Hamász és más terrorszervezetek által a Gázai övezetben fogva tartott több száz túsz szabadon bocsátásáról.
Izrael megpróbált üzemanyagot szállítani a Gázai övezetben található al-Shifa kórháznak, az ajánlatot ugyanakkor elutasították – állítja Benjámin Netanjáhu izraeli kormányfő, mindezt azonban semmilyen független médiaforrás nem erősítette meg.
Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök szerint lehetséges, hogy megállapodás születik az október hetedikén történt terrortámadás során ejtett közel 240 izraeli túsz szabadon engedéséről.
Arab vezetők és az iráni elnök szombaton a szaúdi fővárosban tartanak csúcstalálkozót, amelyen várhatóan megfogalmazzák azokat a követeléseket, hogy Izrael fejezze be a gázai háborút, mielőtt az erőszak más országokra is átterjed – írja az AFP.
A Hamász és Izrael két túszszabadítási javaslatról tárgya.
Felfüggesztették a külföldiek és a sürgős orvosi ellátásra szoruló palesztinok Gázai övezetből Egyiptomba történő evakuálását tegnap - közölte három egyiptomi biztonsági vezető és egy palesztin tisztségviselő a Reuters hírügynökséggel.